2014. augusztus 11., hétfő

Varrótanfolyam gyereknek

Régóta kérdezgeti Do, hogy mikor varrhat varrógéppel valamit. Eddig annyi történt, hogy egyenes varrást gyakorolt kicsit, de bevallom, az én idegeim sincsenek kötélből, úgyhogy csak egész rövid ideig tudtam nézni. Valahogy úgy tartotta a kezét, hogy állandóan úgy nézett ki, mintha a következő pillanatba elkaphatná a tű, én viszont nem tudtam normálisan elmagyarázni, hogy mi a helyes kéztartás.
Most újra tettünk egy próbát több hónap kihagyás után, és igen, a helyzet sokkal jobb: ő is ügyesebb, meg én is lazábban tudom nézni.

 Táskát szeretett volna varrni, és abban állapodtunk meg, hogy egészen az elejétől annyi lépést egyedül csinál meg, amennyit csak tud. Ő rajzolta a szabásmintát, aztán körberajzolta és varrásráhagyással együtt ki is vágta az anyagból. (Ami egyébként egy régi farmer szára volt.)

Aztán összegombostűztem, de a varrógép elé már ő ült, s ügyesen összevarrta a három oldalt. Kicsit megkurtítottam a ráhagyást, de a cikkcakkozó tisztázást megint ő varrta egyedül, csak kétszer kellett kicsit rásegíteni, hogy tartani tudja az irányt.
Megbeszéltük, hogy cippzárral fog záródni a táska, ezt végül én varrtam be. Ezután már szinte csak az esztétikai döntések maradtak: Do kiválasztott egy rávasalós motívumot és eldöntötte, hogy a táska pántja farmer lesz. Eszembe jutott, hogy van egy keskeny farmerövem, ami pont jó lenne e célra. Mivel ez egy igen egyszerű táska lesz, a pántot is a legegyszerűbb módon tesszük majd fel rá: a táska külsejére gombbal együtt erősítjük fel. Azaz ő, mert szerintem itt az ideje annak is, hogy megtanuljon gombot varrni. Az otthon lévő 100 gomb közül egy sem volt pont alkalmas, úgyhogy még keressük az igazit, utána pedig megmutatom azt is, milyen lett a kész táska. 

3 megjegyzés:

  1. együtt kezdünk varrni tanulni :-D drukkolok neki!

    VálaszTörlés
  2. Ügyes leányzó. Úgy látom, hogy az anyukája kézügyességét örökölte :-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm az ő nevében is :) Neki egyébként sokkal ügyesebb a keze finommotorikában, mint az enyém, úgyhogy csak a technikai dolgokat kell még megtanulni. Az érdeklődés egész biztos megvan.

    VálaszTörlés